"Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! ..... Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egy korona tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok éjjel-nappal, életem fogytáig."
Tisztelt Elnök Urak, Kedves Hölgyeim és Uraim!
Gróf Széchenyi István mindennapi imádságát hallottuk. Egy ilyen fohász után lehet igazán felmérni azon hasonlóság mélységét, ami Széchényi és Dr. Grósz Frigyes lelkisége között fenn áll szemben a mai világ eszmei-erkölcsiségét maga alá tipró fájdalmas valóságával.
Gondoljuk meg csak azt, hogy nem csupán a nevelő és tanintézetek, a különböző kormányzati rendszerek, hanem különösen a rászorulók ápolását célzó intézkedések is egy nemzet műveltségi fokának mérői közé tartoznak.
Dr. Grósz Frigyes, szemészi kórház alapítójaként s fenntartójaként nyugodtan kimondhatjuk, hogy nemzetművelő volt, hiszen végezvén a bécsi egyetemen orvosi tanulmányait, öt év külföldi utazásai után szülő városába Nagyváradra jött vissza, hogy ismereteinek tárházát itthon kamatoztassa ugyanakkor meg is ossza minden szenvedővel, nemzetiség, vallás és vagyonkülönbség nélkül.
Mózes Teréz nagyváradi történész feljegyzi, hogy "Az első zsidó orvos, egyben az első világi értelmiségi Nagyváradon a helyi születésű dr. Grósz Frigyes volt." Orvos, aki szemészeti műtéteivel európai hírt szerzett a nagyváradi szemkórháznak, és világi értelmiségi, ki miután látta, hogy országrészekben maradtak a szembetegek, szakorvosi és intézményesített kórházi ellátás nélkül, úgy érezve, hogy e téren változás, vagyis az államhatalom részéről érdemleges támogatás nem várható, kimondta, hogy magánkezdeményezésből vagy egyesületek hozzájárulásával kell szemkórházakat alapítani.
Gondolatait, észrevételeit, terveit cselekedetekkel erősítette, hiszen 1830-ban a megalapítja a nagyváradi szemgyógyintézetet. A kórház megalapításának relevanciája nem is lehet téma tárgya, de annak az embernek az odaadása, ki időt és pénzt nem sajnálva szívvel-lélekkel gyógyított, úgy gondolom, hogy megérdemel pár gondolatot. Hiszen kinek mit jelent a XXI. században az odaadás, a törődés, a rászorulók igényeinek megértése? Számomra az élet megváltója és megszabadítója, az első lépés a boldogság felé. A kérdés csak az, ki vagy mi felé kell odaadással fordulnunk. Sokak számára ez a munkájuk, másoknak egy kapcsolat, a harmadiknak társadalmi felelősségvállalás…. Sokféle lehetőségből választhatunk. Az igazi odaadás azonban az, amelynek tárgya saját belső lényünk egy része, melyet megosztunk felebarátunkkal.
A valódi odaadáshoz nélkülözhetetlen az alázat. Amíg valamit mindenek felett akarunk, addig nem beszélhetünk odaadásról. A feltétlen odaadás a szívből jön, és a szív alázata. Nem vár viszonzást mindazért amit adott, hanem teljesen nyitott arra, ami az adott pillanatban történik, elfogadja, ami adatott, feltételek nélkül fogadja el embertársát. Olyan ez, mint egy hullám az óceánban, amely jól érzi magát az egész részeként, részben elvegyülve a másikkal. Mindebben mutat utat és példát dr. Grósz Frigyes munkássága, emberi nagysága.
Mostani világunkban mégis az önzőség terjed, méghozzá rohamosan, és a saját gondolataink, bajaink sűrűségében mintha nem hallanánk, nem érzékelnénk a valóban rászorulók néma, vagy olykor hangos kiáltásait, támaszt kereső kinyújtott kezüket, biztatást váró tekintetüket. Bár sorra alakulnak különböző jótékonysági szervezetek, szociális jellegű egyesületek, az emberek többsége mégsem hajlandó egyéni gesztusokra. Hogyan tudunk változtatni mindezen? Honnan az erő túllépni, a magunkra vett vagy erőltetett elzáródás falának lebontásához? Dr. Grósz Frigyes tudta a választ: a legfontosabb parancs vállalni önmagunkért a felelősséget, szellemi és testi téren egyaránt s ennek gyümölcse nem lehet más mint az a személyes elhivatottság amely az odaadással alkot egy párt, kényszerítve bennünket az odafigyelésre, a rászoruló meglátására aztán a cselekvésre.
Kornis Mihály így ír: „Az embernek a lehetetlent érdemes követelnie magától, hogy abból legalább, ami lehetséges, biztosan meglegyen.”
Tisztelt egybegyűltek! Éljünk és cselekedjünk e mottó szerint, Dr. Grósz Frigyes is ezt tette, kinek emlékét életben kell tartani, hiszen fiataljaink számára (és nemcsak) méltó példa lehet arra, hogyan kell, lehet és illik nemzetművelőnek lenni. Talán ma, amikor a Kárpát medencében fúvó szelek azt hallatják, hogy fogyatkozunk és megmaradásunk elengedhetetlen feltétele az egységes összetartozás, és jövőnk közös építése, nagyobb szükség van mint valaha Dr. Grósz Frigyes példamutató életútjának ismerésére, emberi nagyságának felemlegetésére.
Köszönet a Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezéséért, melynek eredményeként ma itt állhatunk e személyiség kőbe faragott emléke előtt, amely emléktábla hirdeti utókorának tiszteletteljes főhajtását mindaz előtt, aki és ami Dr. Grósz Frigyes volt.
|
Cornea-transzplantáció
